Recepción képpel_szerkesztett4

RÓLUNK

Jogesetek

Ügyek és a megoldások: néhány korábbi ügyünk.

Jogesetek

Ügyek és a megoldások: néhány korábbi ügyünk.

Jogesetek

Ügyek és a megoldások: néhány korábbi ügyünk.

jogesetek

Probléma

Egy régi ügyfelem levelet kapott egy követelésbehajtó cégtől, melyben egy sok évvel korábbi tartozásának megfizetésére szólították fel. Nagylelkűen felajánlották neki, hogy ha egyösszegben kifizeti a tőketartozás felét, akkor elengedik a tőketartozás másik felét, valamint a tetemes összegű késedelmi kamatokat.

jogesetek

Megoldás

Szerencsére ügyfelem nem élt a remek lehetőséggel, hanem a tanácsomat kérte. Átnézve az ügy iratait azt állapítottam meg, hogy a követelés bírósági úton nem érvényesíthető. Miután a megfelelő indokolással alátámasztott válaszlevélben ügyfelem megtagadta a tartozás kifizetését, a behajtó cég még 2-3 újabb levéllel próbálkozott ugyan, de jogi eljárást nem kezdeményezett, és azóta újabb levél már nem érkezett. Soha ne fizessen egy felszólításra, ha szemernyi kételye is támad. 

jogesetek

Probléma

Egy másik ügyfelemet egy behajtó hölgy hetente többször hívogatta a mobiltelefonszámán, ami érthető módon zavarta az – egyébként kórházban orvosként dolgozó – ügyfelet, különösen azért, mert ő eleve nem zárkózott el a tartozás kifizetése elől, azonban a telefonáló, kérésre sem volt hajlandó bizonyítani, vagy legalább valószínűsíteni a tartozás fennállását.

jogesetek

Megoldás

Ügyfelem kérésére felhívtam a behajtót, aki ezek után soha többé nem hívta az ügyfelemet, és más módon sem követelték az állítólagos tartozást. Arról hogy mivel győztem meg a behajtót, hogy ne folytassa a telefonálgatást csak annyit, hogy részemről semmilyen jogszerűtlen fenyegetés nem hangzott el, Egyszerűen vázoltam neki a tényállást és a jogi helyzetet. Ha hasonló problémája van, akkor talán Önnek is tudok segíteni.

jogesetek

Probléma

Ügyfelem azért keresett fel, mert egy számláját az egyik partnere nem egyenlítette ki.

jogesetek

Megoldás

Az adós nyilvánosan elérhető cégiratait áttekintve kiderült, hogy időközben a cég átalakulását határozta el, ráadásul olyan formában, hogy a jogutód cég székhelye egy másik EU tagállamban legyen. Erre azért derülhetett fény, mert a cégiratokból megállapítható volt, hogy a cég a hirdetményeit nem a Cégközlönyben, hanem a saját honlapján vállalta közzétenni, a honlapon pedig megtaláltam az átalakulásról szóló hirdetményt. Szerencsére épp időben ahhoz, hogy még határidőben biztosítékot tudtunk követelni. Az adósnak valószínűleg sürgős volt az átalakulás bejegyzése, mert inkább kifizette a számlát, ahelyett, hogy annak jogosságát vitatta volna. Az ördög – a jogban is – mindig a részletekben van.